A fogszabályozás szó hallatán az embereknek általában a rögzített
fogszabályozó jut az eszébe, az a bracketekből és ívekből álló eszköz, amit már
maradó fogazatra ragasztanak fel és rengeteg középiskolás szájában látható.
Régen rejtegették az érintettek a nem épp esztétikus fémes mosolyukat, mára
viszont szinte divattá vált ezeknek a készülékeknek a hordása.
Ami divatos, az nem jelenti azt, hogy feltétlenül a legjobb is. Már csak ha
arra az aprócska tényre gondolunk, hogy miért is szabályoztatja az ember a
fogait. A legtöbb esetben azzal van gond, hogy kevés a hely a maradó fogak
számára, ezért torlódnak. Kialakult maradó fogazat esetében azonban sajnos
már nem számíthatunk állcsontnövekedésre úgy, mint tej- vagy vegyes
fogazatban, így csak annyi hellyel gazdálkodhatunk, amennyi van , ezért sok
esetben foghúzásra kerül sor, hogy a fogak beférhessenek a fogívbe. Ez egyrészt
trauma, másrészt - tapasztalatok alapján - a későbbiekben fogszorításos
panaszok jelentkezhetnek.
Az ideális életkor
A legjobb tehát abban az életkorban elkezdeni a fogszabályozást, amikor
még van állcsontnövekedés, ami megfelelő kezeléssel pozitív irányba
befolyásolható. A jó állcsontnövekedés nemcsak a fogaknak teremt helyet,
hanem szebb, arányosabb arcot is eredményez, vagyis már ezért is érdemes
időben lépni.
A növekedés mértéke szempontjából a legjobb lenne a tejfogazati életkor,
de egy óvodás gyermek még kevéssé együttműködő, ami elengedhetetlen a
terápia szempontjából. A fogváltás ideje alatt azonban ismét van egy intenzívebb
növekedési fázis és ilyenkor már a gyermek együttműködésére is számíthatunk.
A legoptimálisabb 6-8 éves korban elkezdeni a fogszabályozást. Ebben az
életkorban legtöbbször még egyszerű, gyerekbarát myofunkcionális, tehát az
okokat is kezelő, fogvédőre hasonlító fogszabályozókkal is megoldhatók a
problémák. Esetenként szükség lehet kiegészítő fogívtágításra. Vannnak
természetesen súlyosabb esetek is. Ilyenkor az a korai kezelés előnye, hogy
könnyebb kiinduló állapotot teremt a későbbi,rögzített készülékes terápia
számára.
Léteznek állapotok, amikor lehetőleg már tejfogazatban el kell kezdeni a
fogszabályozást, mert ha maradó fogazatra marad a beavatkozás, az sokszor
állcsontműtétet jelent. Tipikusan ilyen a buldogharapás. Ilyenkor az alsó fogak
előrébb állnak, mint a felsők.
Hogyan ismerheti fel egy szülő, hogy baj van?
Ha a tejfogak szorosan állnak, mint egy gyöngysor, az biztos jele annak, hogy
valami akadályozta a normál állcsontnövekedést, ezért a jóval nagyobb maradó
fogak számára nem lesz majd elegendő hely.
Ha a fogak torlódnak, torzióban vannak, szintén probléma. Az sem jó, ha rés van
az alsó és a felső fogak között (nyitott harapás) vagy él az élhez találkoznak
(élharapás), esetleg a felső fogak jóval előrébb állnak az alsóknál (pókharapás).
Nem szerencsés az sem, ha a felső metszőfogak teljesen takarják az alsókat,
leérnek akár az ínyszélig (mélyharapás).
Amennyiben feltűnik, hogy egy vagy több alsó fog előrébb áll, mint a felső
(keresztharapás) esetleg az oldalsó alsó fogak egyik vagy mindkét oldalon kijjebb
állnak, mint a felsők (oldalsó keresztharapás), szintén érdemes fogszabályozó
orvossal konzultálni.
Konklúzió
A lényeg, hogy ne halasszák a fogszabályozást a maradó fogazatra. Az időben
elkezdett, a szabálytalanság okait is kezelő fogszabályozással nemcsak a fogak
lesznek szabályosak, hanem az arc is szebb lesz és tartós marad az eredmény.